2012-ben készült ez az írás a Camino nevű havilap felkérésére, amikor is világvége hangulat ébredezett egy nagy váltás hírei hallatán. Ami most történik a világunkban, annak a folytatása, s mint sorsfordító lehetőség van jelen az egész bolygón. Ezért aktuális ma is.

Olvassátok szeretettel:

Félelem

Amikor megtudtam, hogy a félelem a következő kidolgozandó téma, dolgozni kezdett bennem, és addig-addig ötlött elő a hazugság szó gondolataimban, hogy felfigyeltem rá. Hogy jön ez a félelemhez? – merült fel bennem a kérdés. Majd előbukkant a válasz is: a félelmet követni, az szerint élni, tenni, vagy tehetetlenkedni, ha-zugság. Keményen hangzik, mert senki sem akarattal fél, és követi a félelmei hangját.

Folytatódott a belső párbeszéd: A „mi lesz, ha így vagy úgy lesz”, és a „mi lett volna, ha így vagy úgy lett volna” gondolatfolyamai, béklyói nem engedik élni az életet, kivirágozni a lelket és gyümölcsözővé válni a tetteket.

Hm. Hát, ez is igaz. Hazugság lenne, ha teljesen megadnám magam ezeknek a tudattalan és tudatalatti félelmeknek, kételyeknek, amelyek, mint egy végtelenített lemez pörögnek az agyamban. Igen, ez valóban hazugság lenne, de a félelem érzése segítségül is szolgálhat számomra, ha észlelem és odafigyelek.

Például: jelzés lehet arra, hogy nem a jelen pillanatban van a figyelmem, hanem a múlt, vagy a jövő kételyein, félelmein. Ilyenkor visszaállíthatom a fókuszom a jelen érzeteire. A jelen tiszta, nincs benne fájdalom, félelem, rettegés. Ezek csak a múlt érzetei, emlékei, amelyek a jelenben meggyógyulhatnak, kiegészülhetnek, felismeréssé, örömmé válhatnak, ha megadom magam nekik a most tudatosságában.

Semmi sem az, aminek látszik

 Mindenkivel előfordult már, hogy másnak olvasott, hallott valamit, mint, ami ténylegesen le volt írva, vagy elhangzott az adott pillanatban. A fejünkben tudattalanul ismétlődő lemez, film zaja elferdíti a látottakat és hallottakat. Az élethelyzetekkel is gyakran így történik. E miatt a belső film miatt a legritkább, hogy valóban azt érzékeljük, ami van. Nagyon igaz az a mondás: „semmi sem az, aminek látszik”, hiszen egy torz belső tükrön keresztül tekintünk magunkra és a világra. Félelmünk ebből adódik. S ebből adódik az is, hogy adott helyzet annyiféleképpen látszódhat más-más szemüvegen, agyi-érzelmi beállítódáson keresztül.

Fontos lehet tudatosítanom, mi miből ered, mi az alapja a múltban, milyen hitrendszer ébreszt negatív érzést és gondolatot bennem. A tükröződések segíthetnek ebben, de olykor szükség lehet az úton segítő – asztrológiát, kineziológiát, családfaállítást végző – személyre. Általában ez az önfelfedezés kezdeti időszakában szükséges. Később, amikor már életmintáim és működéseim megmutatkoznak, és bizton tudom, hogy valóban nem azok a dolgok, amiknek látszódnak, kialakul a bizalmam az élet rendjében, és magamban, s akkor már könnyebb az önátadás, mint az elemezgetés és hatékonyabb is.

Hogyan adom meg magam egy helyzet, testi tünet, negatív érzelem félelmének?

Valahogy úgy, hogy kettősségben látom, érzem magam. Van ez a részem, amelyik fáj, fél, beteg, s van az a részem, aki tudja, hogy ez a múlté, és hálás, hogy most ott tart ahol tart, majd van ez a harmadik rész, aki ezt a kettőt megértéssel, szeretettel figyeli. Igen, ez egy kicsit tudathasadásos állapotnak tűnhet, de nem az. Egy kívül- vagy felülálló szemléletmódját teszi lehetővé. Megengedem a múlt és jelen részeimnek, hogy átéljék azt a sötétet, amit a jelen fénye bevilágít, felébreszt az árnyékomból, de azt nem, hogy belepörögjenek és azonosítsák a jelennel. Szeretetbe burkolom, ölelem és figyelem őket. Közben azt is érzékelem, hogy ez így jó. Így vagyok egész. Gyakorlással már a nagyon nehéz helyzetekben is fenntartható a bizalom és hála érzése, és e megadásban feloldódik az árnyék keserve, és örömmé, áldássá válik.

A múltam a részem, de nem egészem.

A jelenben tud csak kiegészülni és kiteljesedni rejtett tudása és tapasztalata, amit átélt gyengeségként, erősségként, hiányként, bőségként, nagyságként, kicsinységként. A kettősség a jelen megadásában egy harmadikká, teljességgé válik, amely már megnevezhetetlen, kimondhatatlan. Ilyenkor a tiszta tudat és tiszta szándék állapotába kerülök, s magától, e harmadik magamtól önkénytelen jön a pillanathoz illő gondolat, szó, cselekedet.

Fél-elem – szer-elem. Dualitás, polaritás: a két fél, a pozitív s a negatív, a fényes és a sötét, a jó és a rossz lehetősége összekapcsolódik. A jó nincs rossz nélkül, a fény a sötét s a pozitív a negatív nélkül. A szeretet csak a szer-elem tudatos szenvedélyében tud a szeretet elvesztésének félelme nélkül, semlegesen működni. A szerelem az élet szenvedélye, bizonyossága, bizalma, hogy minden értem van és minden látszat ellenére szerethető, nagyra becsült és áldásos az életem és én magam.

Ha valamelyik irányba kibillenek, mert e hármasság tapasztalatlansága révén kevésbé, vagy túlságban működöm, vagy túlzott önelégültség – spirituális ego -, vagy bizonytalanság, félelem tölthet el. Ebből tudhatom, hogy nem a jelenben, nem a középpontomban vagyok. Amikor középen, a kettősség közepén maradok, semlegesen tekintek magamra és a dolgokra, s ekkor egészben látok, értékelek és cselekszem.

Amikor kiteljesedik valami, és egy új kezdet előtt állok, általában van egy üres időszak, üres pillanat – óra, órák, esetleg napok, vagy hetek -, amikor nem tudom, mi van. Itt is fontos a semlegesség megtartása, hogy ne uraljon el az elmúlás sötét érzése, a hiány vagy a „valami nincs rendben velem, a világgal” gondolata, ami félelemmel járhat. Amikor olyan ismeretlennek tűnő akadály kerül az ember útjába, ami miatt úgy érzi, nem tud úrrá lenni önmagán, az is fél érzés. Nem érzem az erőt, tudást, tapasztalatot elégnek magamban adott helyzetben, fél ember vagyok, félek. Ez az érzés is a múlté, nem szabad átadnom magam neki.

A kiegyensúlyozás univerzális törvénye szerint csak az múlik el az életemből és az kerülhet az életembe, amire készen állok. Ha öröm, akkor az, ha gazdagság, akkor az, s ha kihívás, nehézség, akadály, akkor az, amire kész a lényem. Az örömből, akkor lehetett bánat, a bőségből veszteség, s a lehetőségből nehézség, ha túl féktelen, vagy fékezett voltam. Tudhatom-e, hogy mi a féktelen vagy fékezett, ha nem éltem át mindenféle életterületen, mindenféle módon és mértékben a múltban? Nem. Át kellett élnem, s most újra átélem, hogy felismerve, megszelídítve, a teljességem, a jelenem egészséges részévé válhasson.

Az egészet csak részleteiben ismerhetem meg.

A gyöngyöt a fonálra, csak egyenként fűzhetem fel, az öröm és keserűség poharát, csak kortyonként ihatom ki, különben nincs megismerés, nincs tudás, nincs tapasztalat, nincs szépség, egészség, csak káosz, ismeretlenség, megismerhetetlenség. Testünk, DNS-ünk tárolja a múlt programjait, emlékszik mindenre, ami velünk történt, ugyanakkor arra is rendelkezik programmal, hogy a jelen önátadásában, a megadásban megélt félelem, fájdalom, nehézség sejt és DNS szinten feloldódjon, semlegesítődjön és ugyanitt élő tudássá, tudatossággá programozódjon. 

Ez azt jelenti, hogy ami ilyen módon megszelídült a múltunkból, az már ugyanilyen erővel, ugyanezen a szinten nem fog megjelenni. Igen, sokszor úgy tűnik, hogy már megint ugyanaz történik, de nem. Lehet, hogy jön még hasonló esemény, de az már más szinten és más módon igazul.

Tudatos légzés

A tudatos légzés gyakorlása, a légzésre és testi érzeteire figyelés megnyugtat, leállítja a gondolatok pörgését. Ha ehhez még hozzáképzelem a lila fény áramlását magamban és körülöttem, ahogy semlegesít, letisztít minden szélsőséget és feltölt fénnyel és derűvel, még erőteljesebb lehet a folyamat. Elképzelhetem, hogy egész nap történik és kiterjeszthetem a tágabb környezetemre is. Napi 10 perc gyakorlás reggel és este, napközben pedig visszaidézve újra és újra ennek érzetét elég lehet a könnyedebb, bátrabb és bizakodóbb közérzet eléréséhez, s hogy e sorsfordító időszak elérje életünkben azt a megújulást, ami nagyszerűség a számunkra.

Mi minden szép és igaz várhat ránk s az egész Földre?

Izgalmas, kalandos, felfedezésekkel teli utazás ez önmagunk és egy együttműködőbb közösség felé. Olyan készségekhez juthatunk, olyan lehetőségekhez, amiről álmodni sem mertünk ez idáig. A félelem nem ellenség ezen az úton. A félelem útitárs, ami addig marad velünk, amíg önállókká, önátadókká nem válunk, s nem lesz már szükségünk a jelzéseire.

Áldás legyen minden lélegzetünkön!

Szeretettel: Pető Katalin Erzsébet – stressz és életútoldás, lélek átvezetés, lélek visszahívás