Várnai Marcsi

marcsiuj

Grafológus – Sorselemző

Kecelen születtem 1959-ben. 18 éves korom óta élek Budapesten. Az ELTE-én szereztem programozó matematikusi diplomám. Így aztán a nagybetűs Életet programozó matematikusként kezdtem jó pár évtizeddel ezelőtt. A racionális énem igen meghatározó volt, mindent erre építettem. Egy évtizeddel később csatlakoztam férjem vállalkozásához, és így egy családi vállalkozásban dolgoztam tovább. 1999-ben elvégeztem a PFSZ szakközgazda vállalkozói szakát. Immár két diplomával, és egy csodálatos családi vállalkozással a hátam mögött mégis rosszul éreztem magam. Nem volt teljes az életem, valami hiányzott. Idáig mindig a racionalitásé volt a főszerep, lehet hogy ez a baj? Kerestem az utam: fontossá vált a lélek, az intuíció fogalma. Különböző ezoterikus tanfolyamok, kineziológiai képzések következtek, mígnem eljutottam a grafológiához. A grafológus hat féléves képzése után először grafológus asszisztens, majd okleveles grafológus lettem. Ezáltal egyre közelebb kerültem az emberekhez. Érdekeltek a problémáik, segítettem, ahogy tudtam. Évekkel később megismerkedtem Nádas Nándorral, aki a szellemi vezetőm lett. A Kazanlár-féle TAROT kártyát ismertem meg általa, de ez nem csak a TAROT kártyáról szólt. A spirituális létem kiteljesedhetett. A tudás sok olyan formájával találkozhattam, ami előtt áhítattal fejet hajtottam. Általa megismerhettem sok ezotériával foglalkozó csodálatos embert, és ők ihlették azt, hogy hozzak létre egy ezotériával foglalkozó stúdiót. De még nem rajzolódott ki a megvalósítás mikéntje. Megéreztem, hogy feladatom az emberekkel foglalkozni, segíteni az embereknek, de hogyan? Sok mindenkinek igyekeztem a környezetemben segíteni, de valahogy ez nem az volt, amit én szerettem volna.

Végül az univerzum megadta a lehetőséget, egy igen különleges módon.

varnai_marcsi_resize2010. márciusában mellrákot diagnosztizáltak nálam az orvosok. A bal mellemben egy HER2+, ösztrogén érzékeny (80-90%) daganatot találtak. A műtét során kiderült, hogy nyirokcsomó áttétem is van. Az orvosi kezeléseket nem vállaltam el, helyette alternatív gyógyulási lehetőséget kerestem. Megtaláltam Dr. Dávid Tamás professzor holisztikus gyógyítási rendszerét. A 8 hónapos kúrát 2010. júniusában kezdtem. 

Kemény kúra, nagy megpróbáltatás! De megéri! 

Csak nem egyszerű! Vagyis nagyon nehéz! De az ember az életéért mindent megtesz! Még annál többet is! 

A professzor úr protokollja kitér a szeretet fontosságára, a lélek gyógyítására is. Nagyon fontosnak tartottam én is, csak nem tudtam, hogyan lehet erre odafigyelni. Ebben is vezetett az univerzum: megismertem Kopornyik Zitát, aki egy nagy gyakorlattal rendelkező pszichológus, 20 éve a daganatos betegekkel foglalkozik, és gyógyít. Segített és ma is segít abban, hogy nagyon sok mindent másként lássak, és gondoljak. Általa megerősödött bennem a következő gondolat:

Szeressük magunkat annyira, hogy meg akarjunk gyógyulni, és egészségesek akarjunk maradni.

Varnai_marcsi2_resizeA kúrát, lelkit, testit, csináltam egészen január végéig. A leleteim végig negatívak voltak, és most is azok – meggyógyultam, vagy ahogy az orvosok mondják: tünetmentes vagyok. 

A kúra végére kirajzolódott az új álmom is: a Margaréta-Ház. Egy olyan hely, sziget létrehozása, ahol az emberek megtalálhatják a testi és lelki gyógyulást, és ezen felül tanácsot kaphatnak a megelőzésre is. A családi háttér a családi vállalkozásunk, és a rendelkezésemre álló ház megadta azt az anyagi lehetőséget is, amellyel kialakíthattam a Margaréta-Házat. 

Az ügyemnek csodálatos embereket nyertem meg, akik maguk is nagyon sokat tesznek embertársaikért. Nagy részük ma a Margaréta-Házban dolgozik, és várja azokat a gyógyulni vágyókat, egészségeseket, akiknek nagyon fontos az egészségük, és ezért megkeresnek bennünket.

Várnai Marcsi

Elérhetőség: +36 30 452 5660

RÁK”-os betegek gyógyulásának segítése

Útmutatás Tarot kártyával

Megosztás

|