Betegségek lelki okai – izületek

Ficamról, rándulásról közelebbről

Rándulásról akkor beszélünk, amikor az ízület elmozdul a helyéről, majd visszapattan ugyanoda. Ebben az esetben az ínszalagok még elég rugalmasak, és csak megrándulnak; utána visszaállnak eredeti helyzetükbe. Ficamnál szintén az ízület mozdul el, de már nem tud visszapattanni, abban az elváltozott helyzetben marad. Ez azért van, mert az ínszalagok rugalmassága nem elégséges, és részlegesen vagy teljesen elszakadnak.

 

13646665_1220183724667179_2001194135_o

 

Nézzük meg ezek lelki hátterét. Az ízületek (mint az előző részben kifejtettük) a rugalmasságot és az életünk helyzeteihez való alkalmazkodást mutatják, szimbolizálják. Rándulás esetén azt mondhatjuk, hogy a rugalmasságunkban egy “fékezés” állt be; amerre eddig haladtunk, abban megtorpanunk. Egy bizonytalan érzés kerít hatalmába. Vagy ellenállást érzünk az általunk választott iránnyal szemben (boka), vagy nem értünk egyet az új iránnyal, ami felé kellene haladni (csukló). Ez a megtorpanás bűntudattal jár, ezért tudat alatt büntetjük magunkat. Attól függ, hogy rándulás, vagy ficam, hogy ez a mentális feszültség, bűntudat milyen mértékű; vagy csak rándulás – ha kicsi, vagy ficam – ha nagy.

 

 

Hogyan tárhatjuk fel a konkrét okát a sérülésnek, és hogyan gyógyíthatjuk eredményesen?

Tudatosítanunk kell, hogy mit tettünk közvetlenül a baleset előtt, mit éreztünk abban a pillanatban. Nehéz erre visszagondolni, hiszen a baleset maga jut mindig eszünkbe. Fontos azonban, hogy körbejárjuk a baleset előtti történéseket, mert ezek vezetnek el a megoldáshoz. Ha ez megvan, fel kell tennünk azt a kérdést magunknak: mi az, amit rosszul csinálok, miről kellene lemondanom? Valódi szorongást, feszültséget érzek-e a velem történő eseményekben? Ezekre a kérdésekre válaszokat kell találnunk, mert csak akkor kerülhetünk közelebb a megoldáshoz, a gyógyuláshoz. Amint megvannak a válaszok, akkor azt kell végiggondolnunk, hogy milyen változtatásokat kell megvalósítanunk. Olyan változtatásokat, amelyek segítenek abban, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, érezzük az életünkben a szabadságot. Amikor idáig eljutunk, rá kell jönnünk, hogy ez a baleset értünk van, azért van, hogy végre megtegyük magunkért a szükséges változtatásokat. Ha ezt komolyan el is hisszük, elfogadjuk, akkor nagyon gyorsan megtörténik a gyógyulás. Abban az esetben, ha nem működik az elfogadás, és helyette azt érezzük, hogy nem tudunk előre haladni, lebecsüljük magunkat (mert nem tudunk járni), akkor hosszadalmas lesz a gyógyulási folyamat. A tanulság az, hogy mindig pozitívan lássuk a velünk történő dolgokat, még akkor is, ha abban a pillanatban sokkol bennünket.